Továbbra is szeretem figyelni az embereket, ki hogyan gondolkozik, mit miért is csinál. Az embereket általában szokták kritizálni, vagy bizony nagyon is "szívéjesen" elmondják, hogy mit hogyan csináljon, hogy lenne a legjobb, de ez csupán szubjektív vélemény. Mindenki a szubjektív véleményét mondja el, amiből persze lehet szépen profitálni is. A szubjektív vélemény persze olyan, hogy meg kell szűrnünk. Fontos az, hogy először is megnézzük, hogy honnan is jön, ki mondja, mennyire lehet vagy van-e igazságtartalma annak amit hallottunk. Aztán ha ezzel tisztában vagyunk, akkor szépen lehet szűrögetni a hallottakat. Mindig magunk tudjuk, hogy mi a legjobb nekünk - a legtöbb esetben -, s így idősebb fejjel el is tudjuk dönteni, hogy mit hagyjunk meg és mit "töröljünk" ebbből a nemes kritikából. S ebből a későbbiekben szépen lehet építkezni, hogy jobb emberek, vagyis nemesebb, egészségesebb egónk lehessen.
De mi van akkor, hogy ha valaki - tegyük fel -, túl komolyan gondolja az elhangzottakat, túl nagy hangsúlyt fektet rá. S kétségbeesésében, teljesen maga alá kerül?
Az ember egója esetemben mindig is elsődleges prioritással bírt, s bír még most is természetesen. Persze az egónak is annyi fogalma, válfaja van, annyi nyelven és kifejezéssel illették már. Nos az én nézőpontomból, az egónak egésszégesnek kell lennie ahogy már a fentiekben céloztam is erre. Hogy ez mit is jelent?
Tudja, hogy mit miért tesz. Tisztában legyen azzal, hogy az egója nem csap át arogánsságba vagy önzésbe. Az egészséges egó nem ártalmas egészen addig ameddig nem csak az "én" van a középpontban hanem más embereket, más dolgokat is meg tud látni és viszonyítási alapot tud képezni. Oké ez eddig mind szép és jó, de ez csak száraz szájrágás. Hogy is kapcsolódik ez a blogomhoz?
A szemléletváltás kapcsán.
Annyi mindent hallottam már arról, hogy csináld ezt csináld azt, mert a vallás azt és azt mondja. Rá kellett, hogy jöjjek, hogy mind nagyon szép és jó, de hol van az én? Talán jobban fogjuk magunkat érezni, ha lelkünket és elménket mindenféle imákba és az eredendő bűn keresztyét hordva sírunk folyamatosan? Áhh, ebből már régen kiábrándultam. Annyi minden lehetőség és szépség van az életben. Nem lehet ezt lekorlátozni a jövő életre. Egyáltalán milyen forrásunk van egyáltalán róla, hogy tényleg létezik? Csak mert valaki szépen kitalálta a mitológiákat, nekünk minden szóról szóra el kell hinnünk és be is kell tartanunk? Ugyan már. Az emberi élet sokkal több ennél. Ott vannak a zenék, az ételek, az emberek, a gondolatok, a helyek, a ruhák, stb stb ahogy jól esik amik az ember szívében apró vagy akár egzaltált bizsergéseket tudnak okozni, s ilyenkor érzi az egyén a lelkében, hogy igen hazatértem ez az én életem, ez az én hazám...
Folyt köv ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése